|
A hivatal vezetői
|
Információk
|
Dokumentumok
|
Az alábbi anyag az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
52 millió forint összegű bírságot szabott ki az adóhatóság | |
| Befejeződött az adóhatóság téli ellenőrzéssorozata. A NAV tájékoztatója. | |
A fővárosban és Pest megyében lefolytatott több mint 1600 vizsgálat egyharmadában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyhez kapcsolódóan 52 millió forintot meghaladó összegű mulasztási bírság kiszabásáról és tizenöt üzlet bezárásáról is intézkedett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának adóellenőrei és végrehajtói 2011. november közepétől pénzügyőrökkel, járőrökkel, valamint a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek munkatársaival közösen folytattak ellenőrzéseket. Ennek során jellemzően az adóköteles bevételek bizonylatolását, a szabálytalan foglalkoztatást, valamint az áruk eredetét vizsgálták, de kiemelt szempont volt a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartása is.
A több mint 1600 ellenőrzés 31%-ában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot az adóhatóság, a kiszabott bírság összege meghaladja az 52 millió forintot, továbbá tizenöt adózó üzletét zárták be.
A bizonylatadási kötelezettség terén összességében pozitív változás következett be, a jelenlegi tapasztalatok szerint többen adtak nyugtát, számlát, mint 2010-ben. Ugyanakkor a foglalkoztatottakkal kapcsolatos kötelezettségek terén lazult az adózási fegyelem, egyre több munkavállalót alkalmaznak feketén.
A revizorok több budapesti színház ruhatárában és büféjében is ellenőriztek, amelyek nem várt eredményekkel zárultak: minden vizsgált színházban komoly szabálytalanságokat tártak fel, a tucatnyi nyugtaellenőrzés mindegyike megállapítással zárult és néhány esetben az alkalmazottakat is feketén foglalkoztatták.
Egy belvárosi luxusétteremről kiderült, hogy az alkalmazottak mindegyikét – a kézilánytól kezdve a pincéreken át a szakácsokig – bejelentés nélkül dolgoztatták, de előfordult olyan eset is, hogy egy előkelő szálloda ékszerüzletében sem kaptak számlát az ellenőrök az igen borsos áron kínált ékszerről.
Mindezeken túl a NAV továbbra is folytatja a szolgáltatási szektor eddig kevésbé vizsgált területeinek ellenőrzését és vizsgálja az adókötelezettségek teljesítését, különös figyelmet fordítva a foglalkoztatás terén tapasztalt visszaélések felszámolására.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
2012. január 16.
Állásajánlatok
Hatósági hirdetmények
Nyilvántartások
- Bejelentésköteles és telepengedély-köteles ipari tevékenységek
(pdf, 150 kB, frissítve: 2012. február 22.) - Szálláshely-szolgáltatási tevékenységet folytatók
(xls, 25 kB, frissítve: 2011. március 6.) - Bejelentéshez kötött és működési engedéllyel rendelkező kereskedelmi tevékenységek
(pdf, 3 MB, frissítve: 2012. február 22.) - Üzletszerűen végzett társasház- és ingatlankezelő tevékenységet folytatók
(doc, 60 kB, frissítve: 2012. február 15.) - Zenés, táncos rendezvények
(xls, 25 kB, frissítve: 2011. szeptember 6.) - Piacok, vásárok
(xls, 30 kB, frissítve: 2012. január 17.)
Polgármesteri Hivatal: 1221 Budapest, Városház tér 11.
Tel.: *229-2611, fax: 229-2697, e-mail: onkormanyzat@bp22.hu
A Városházi Híradó szerkesztősége: varoshazihirado@bp22.hu
Honlapszerkesztő: Papp Tibor, e-mail: szerk@bp22.hu, tel.: 06-30-602-0122













