Tájékoztatók Nyilvántartásba vett jelöltek | Képviselő-jelöltekA jelre kattintva megtekinthető a jelölt bemutatkozója. A Helyi Választási Iroda a jelöltek által közzétételre átadott fényképeket és önéletrajzokat teszi közzé.
I. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Garab Gábor | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
| Jurás László | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Palócz-Medla Orsolya | MSZP | |
| Pázmándi Péter János | Jobbik | |
1952-ben születtem Budapesten, azóta a kerületben élek. Feleségemmel rózsavölgyi otthonunkban három gyermeket neveltünk fel. Ma már négy unokánk is megszépíti napjainkat. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, Győrben a Műszaki Főiskolán szereztem üzemmérnöki diplomát. Közel 30 évig voltam a Magyar Telekom, illetve elődvállalatainak dolgozója. Jelenleg a Rózsavölgyi Közösségi ház gondnoka, mindenese vagyok.
A Rózsavölgyiek hétköznapjait megkeserítő problémákkal 2001-ben kezdtem foglalkozni. Ez a munka hozott össze azokkal a civilekkel, akik már évek óta Rózsavölgy környezeti értékeinek megmentésén munkálkodtak. Így lettem tagja, majd a tagság bizalmából alelnöke a Rózsavölgy Egyesületnek. Közös munkánk során sikerült megmenteni a 41-es villamost, javítani a patak vízminőségén, megmenteni a Pék utcai homokbánya területét a beépítéstől. Jelenleg a patak vízgyűjtő területének komplex rendezéséért, rózsavölgyi szakaszának revitalizációjáért dolgozom, dolgozunk.
A 2006-os önkormányzati választások óta vagyok tagja a Városfejlesztési Bizottságnak. Rendszeresen részt veszek a tervtanács ülésein. Önkormányzati munkám során elsődlegesnek tartom, hogy a rendelkezésre álló szűkös források felhasználásával csak olyan fejlesztések, beruházások szülessenek, melyek a kerület lakosainak érdekeit hosszútávon is szolgálják.
|
| Zugmann Péter | Fidesz-KDNP | |
1976-ban születtem. Születésem óta Budafokon élek. A helyi Hajós Alfréd (ma Kolonics György) általános iskola elvégzése után a szintén kerületi Kempelen Farkas Gimnáziumba nyertem felvételt, ahol 1994-ben érettségiztem. Ezután a Budapesti Műszaki Főiskola műszaki menedzser szakán szereztem diplomát. Jelenleg beszerző-logisztikusként dolgozom egy gépipari cégnél.
Hobbiszinten már egészen kisgyerekként erősen érdekelt a múlt, szűkebb lakhelyem, Budafok helytörténete. Az ezredforduló tájékán a hasonló érdeklődésű helyi lokálpatrióták az interneten aktív közösségbe szerveződtek. E civil közösség révén ismerkedtem meg a helyi közélet szereplőivel.
Nagyon fiatal voltam még a rendszerváltozáskor, de már akkor érdekelt az a sok változás, ami akkor és azóta a közéletben zajlott, ill. zajlik. 2001-ben a Fideszben megtaláltam azt a pártot, amely a leghitelesebben képviseli a polgári-keresztény értékeket, és ahol leghatékonyabban tehetek magam is a kerületünk, illetve Magyarország sorsának jobbításáért.
2002 után 2006-ban is a polgári pártok támogatásával indultam Rózsavölgyben az önkormányzati választásokon, ahol négy éve mandátumot szereztem. Azóta Rózsavölgy egyéni képviselőjeként dolgozom Rózsavölgyért és a kerületért, továbbá alelnöke vagyok a Városfejlesztési bizottságának, illetve tagja az Oktatási és Informatikai Bizottságnak. Hírleveleimben rendszeres tudósítást adtam a helyi döntésekről, eseményekről. Hiszem, hogy még a jelenleginél is nagyobb sebességre kapcsolhatunk Budafok- Tétény fejlesztésében.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
II. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Bozsó Gy. Zsoltné | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
| Nagy Simon Ferenc | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Németh Zoltán | Fidesz-KDNP | |
1972. május 5-én születtem Budapesten. A budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségiztem 1990-ben. Az érettségi után egy évig a Magyar Nemzeti Bankban dolgoztam, majd 1993-ban felsőfokú külkereskedelmi képesítést szereztem. Ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakán diplomáztam. Jelenleg doktori disszertációmat készítem.
1990 óta önkormányzati képviselő vagyok lakóhelyemen. 1990 és 1998 között a kerületi Pénzügyi Ellenőrző, illetve Pénzügyi Bizottság alelnöke voltam, 1998-2002 között a bizottság elnökeként, 2002-2006 között pedig Közbiztonsági, Jogi és Kisebbségi bizottsági elnökként vettem részt az önkormányzat munkájában, 2006 óta pedig alpolgármesterként végzem önkormányzati munkámat. 1998 óta a polgári összefogás képviselőcsoport vezetője vagyok.
2010. április 11-én Budafok-Tétény lakosai az első fordulóban megválasztottak az egyéni választókerület országgyűlési képviselőjévé. Az országgyűlésben a Kulturális és Sajtóbizottság tagja vagyok.
1989-ben csatlakoztam a Fideszhez. 1994 óta a Fidesz Budapesti Választmányának tagjaként dolgozom, 2006-ban pedig az Országos Választmány tagja lettem.
Képviselői munkám során elsősorban az élhető, lakható környezet megteremtését tekintettem célomnak eddig is: utak, járdák építése, csatornázás, tömegközlekedés biztosítása, a közbiztonság megerősítése, a környezetterhelés csökkentése.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Pető Attila | MSZP | |
| Staudt Máté | Jobbik | |
1986-ban születtem Budapesten, római katolikus családba. Tősgyökeres XXII. kerületi vagyok. Itt végeztem középfokú tanulmányaimat is, a Kempelen Farkas Gimnáziumban, ahol a diákélet megszervezése céljából két évig töltöttem be a diákönkormányzatban elnöki tisztséget. Jelenleg egyetemre járok, jogász szakon vagyok végzős hallgató.
Politikával közelebbi kapcsolatba 2003 végén kerültem, amikor a Jobbik Magyarországért Mozgalom XXII. kerületi szervezetének a megalakításában részt vettem. Ezt követően alelnöknek választottak, mely kinevezésnek a mai napig igyekszem megfelelni. Azóta aktívan részt veszek a Jobbik munkájában kerületi és országos szinten egyaránt. Például a 2010-es országgyűlési választások alatt kerületi kampányfőnökként tevékenykedtem, ezen kívül lakossági fórumok megszervezésével, a Jobbik kerületi keresztállítási missziójának lebonyolításával foglalkoztam. Országos szinten a Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottsága munkáját segítettem, illetve a Megyei Konfliktuskezelő Bizottság tagja vagyok. Az önkormányzati munka terén is rendelkezem már tapasztalattal, mivel 2006 novemberétől 2010 februárjáig önkormányzati felügyelőbizottsági tisztséget töltöttem be. Amikor felmerült a képviselőjelölti indulásom lehetősége, örömmel vállalkoztam a feladatra, mivel szeretném, ha a pártunk által képviselt nemzeti radikalizmus hangja erőteljesebben meg tudna jelenni a XXII. kerületi önkormányzatban is.
|
III. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Berkeczi Levente | Jobbik | |
1982-ben születtem Székelyudvarhelyen, ahol római katolikus családban nőttem fel két testvéremmel. Iskoláimat Székelyudvarhelyen, az Eötvös József mezőgazdasági szakiskolában végeztem matematika-fizika szakon. 2003 óta élek Magyarországon, miután szüleim átköltöztek. Ebben az évben a XXII. kerületben találtam munkát mint raktáros, és ebből kifolyólag azóta is itt élek. A kerület nagyon megtetszett, mert messze van a város nyüzsgésétől, sok zöld területével és barátságos lakóival az ember itt igazán otthon érezheti magát.
A Jobbikkal a 2009-es Európai Parlamenti választások során kerültem kapcsolatba, majd ezután az országgyűlési választásokat megelőző kampányban is aktívan részt vettem. Úgy éreztem, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom az egyetlen párt a jelenlegi palettán, amely egy egységes fejlődő magyarságért próbál harcolni. Felelősségteljes Székely emberként szeretek segíteni, főként, ha cselekedeteim eredményeképp az emberek jobban, boldogabban tudnak élni. Mindent megteszek, hogy a kerület lakóit tisztelettel, becsületesen képviseljem.
Jó hírnevem az Önök bizalmára épül, és ennek jegyében erősödik. Szeretném, ha a kerületi fiatalság többször is részt vehetne – akár az önkormányzat anyagi támogatásával – a Kárpát-medencei magyar testvértelepülésekkel közösen rendezett programokon, kirándulásokon, hogy közelebb kerüljenek a határon túli testvéreinkhez, és ezáltal magyarságunkhoz, őseinkhez.
|
| Jászberényi József Dezső | MSZP | |
| Kalo Márk | Fidesz-KDNP | |
1982 márciusában láttam meg a napvilágot. Életem első 14 évét Rózsakerten töltöttem, azóta Rózsavölgyben lakom. A középiskolát követően jelentkeztem az ELTE biológia - környezettan szakára, melyet sikerrel teljesítettem. Az egyetem utolsó évében felvettem a történelem szakot melynek aktív hallgatója vagyok. 2007-ben csatlakoztam az ELTE Környezettudományi Klub hallgatói egyesülethez, melynek célja az ELTE épületeinek környezetbarátabbá tétele, valamint a hallgatók szemléletmódjának formálása. Ötletekkel látjuk el őket, hogy hogyan éljenek környezettudatosabb életet. 2008-ban sportoktatói végzettséget szereztem, az elmúlt télen a mátraszentistváni síparkban oktattam.
Egy éve csatlakoztam a Magyar Kerékpárosklubhoz, ahol a Dél-budai csoport tagjaként részt veszek a XI. és XXII. kerület kerékpárútjainak felmérésében, új nyomvonalak, kiegészítő létesítmények építésére való javaslattételben. Fontosnak tartom a civil létet. Munkám során a helyi civilekkel való szoros együttműködésre törekszem.
2002-ben léptem be a XXII. kerületi Fidelitasba, majd a Fideszbe. Az elmúlt nyolc évben a Leányka utcát és környékét kellőképp megismertem ezért kézenfekvő volt, hogy ott indulok.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Dr. Lányi István | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
| Somfai Ágnes | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
IV. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Janzsó János | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Keébe György | Fidesz-KDNP | |
65 éves nyugdíjas vagyok. Eredeti foglalkozásom gépészmérnök, ezen kívül anyagvizsgáló szakmérnöki és gazdasági mérnöki diplomát is szereztem. Negyven évig dolgoztam az alumíniumiparban, gyakornoktól a vezérigazgatói posztig.
2002 óta vagyok a Fidesz tagja. Azóta minden kampányban részt vettem a kerületünkben, Budapest más kerületeiben és Erdélyben is. 2006-ban önkormányzati képviselő lettem. Azóta látom el a Gazdasági és Vállalkozásfejlesztési Bizottság elnöki tisztjét, ezen kívül a Városfejlesztési Bizottságnak és a Közbeszerzési Bizottságnak vagyok tagja.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Perlai Zoltán | MSZP | |
| Dr. Szirtes Edit | Jobbik | |
1962. február 15-én születtem Budatétényben, 6 éves koromban a Vöröskereszt utcai családi házunkba költöztünk, azóta Budafokon élek. A Pannónia utcai – ma Hermann Ottó – iskolában végeztem általános iskolai tanulmányaimat. A Budai Nagy Antal Gimnáziumban, érettségiztem orosz tagozaton. A Gimnázium után az ELTE Államigazgatási és Jogi karán végeztem 1986-ban.
Eddig két ízben töltöttem be helyi politikai tisztséget. 1986-ban a lakosság jelöltjeként lettem tanácstag, 1990-ben a férjem és a fideszes alapító tagok kértek meg. Megválasztásom után a testületi tagok felkérésére 1991-től én vezettem a költségvetési és gazdálkodási bizottságot. Ebben az időszakban teremtettük meg az önkormányzatiság alapjait. Egyik pártnak sem voltam soha tagja, mindig előbbre tartottam a kerület lakosainak érdekeit, mint a párt érdekeket, ezért 1994-ben eltávolodtam a politikától. Később nagymamám a mindenki által kedvelt Mici tante kedvéért elvállaltam a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöki tisztét, amit politikamentesen, szívemből végzek a mai napig társaimmal, támogatva a német nemzetiségű Árpád utcai iskolát.
1987 óta házasságban élek, egy leány és két fiú gyermek boldog szüleiként neveljük gyermekeinket férjemmel. Budafokon 16 éve vezetem ügyvédi irodámat. A kerületünket egy igazi kis ékszerdoboznak tartom a város szélén, ami gyerekkorom óta, inkább csak veszített értékeiből, mint azt gyarapítani tudta volna.
Azért kívánok polgármester lenni, hogy kerületünk mindenki számára, biztonságos, tiszta, emberi otthont jelentsen, s ebben fiatalos lendülettel támogat az új nemzedék.
|
| Zsidákovits Ágoston József | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
V. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Bakos Miklós | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Daróczi Károly | MSZP | |
| Hvozdovits M. Tibor | Fidesz-KDNP | |
1950-ben születtem Kolozsváron, értelmiségi családban. Édesapám a Bólyai Egyetemen tanított, édesanyám pedig törvényszéki előadóként dolgozott. Tanuló éveimet 1957-ben kezdtem el a Brassai Sámuelről elnevezett iskolában, de itt csak három évet jártam iskolába, mert Segesvárra költöztünk nagyszüleimhez. 1969 tavaszán jó eredménnyel érettségiztem, így ugyanazon év őszén kezdtem el egyetemi tanulmányaimat, Bukarestben a gépészmérnöki karon, ahol szép éveket töltöttem, ugyanakkor keserves kisebbségi létben. 1975-ben diplomáztam, mint okleveles gépészmérnök.
Székelyudvarhelyen kezdtem el dolgozni, a Gábor Áron gépgyárban, ahol lelkes magyar munkatársakkal találkoztam, akik sokat segítettek a pályám indulásakor, és hamar befogadtak a közösségbe. Három év kemény küzdelme és megaláztatásai után, 1990-ben legálisan átköltöztünk Magyarországra, teljes egyetértésben a családdal.
1998-ban költöztünk Budafokra. Jól érezzük magunkat ebben a városrészben, amely kisváros a nagyvárosban, és kertvárosi környezetével kellemes életfeltételeket teremt. Annyira megszoktam és megkedveltem ezt a városrészt, hogy már lokálpatriótának érzem magam.
1998-ban lettem a Fidesz tagja, és mivel a családunk hagyományosan jobboldali és kommunistaellenes, ezért úgy érzem, jó helyen vagyok a politikában. Most a tettek ideje jön a sok blabla és káros ténykedés után, ezért szeretnék én is sorban állni a feladatokért, és ott lenni a kerület vezetésében képviselőként.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Rajta Péter | Jobbik | |
1980. április 25-én születtem Budapesten, cukrász szülők egyedüli gyermekeként. 1999-ben végeztem tanulmányaimat a Balassa János Egészségügyi Szakközépisloka és Gimnáziumban. 2001 óta egy budafoki vállalkozásnál dolgozom, mint beszerző és szállító.
2000-ben költöztem Budafokra, a helyi Jobbikhoz pedig 2006-ban jelentkeztem kampánysegítőnek. Ekkor lett világos számomra, hogy az elmúlt húsz év romlott politikai rendszerét csak radikális válaszokkal lehet megváltoztatni. A kerületben a sok munka meghozta gyümölcsét, és a választók két képviselőt jutattak be közülünk az önkormányzat padsoraiba. A Magyar Gárda első eskütételén kezdtem foglalkozni a párt központi rendezvényeinek megszervezésével és lebonyolításával.
2007 óta a Jobbik szervezési igazgatójának helyetteseként látom el feladataimat. Bízom benne, hogy decemberben születendő gyermekünket egy jobbik kerületben nevelhetjük fel.
|
| Vizi Sándor | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
VI. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Adravecz Emil | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
| Dankóné Hegedűs Jolán | MSZP | |
| Kanicsár László | Jobbik | |
Budapesten születtem 1967-ben. Születésemtől fogva kerületi lakos vagyok, 1989 óta Budafok Felsővárosában, a választókörzetemben lakom. Nős vagyok, két fiúgyermekem van. Elektroműszerész szakképzettséggel, valamint egy rendezvényszervezői tanfolyammal rendelkezem. Jelenleg egy lapkiadó cégnél dolgozom, mint kiadói kapcsolattartó.
2002-től közel négy éven keresztül a kerületi kulturális események lebonyolításában vettem részt. Rendelkeztem már önkormányzati megbízatással, hiszen 2006 novemberétől 2010 januárjáig a Szociális Kht. felügyelő bizottságában dolgoztam.
|
| Kovács Dénes | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Krieger Krisztina | Fidesz-KDNP | |
Több, mint 20éve élek Budafok-Tétényben. Egy fiú és négy leánygyermek büszke édesanyja vagyok, közülük négyen már főiskolások-egyetemisták. Végzettségem szerint közgazdász vagyok, mérlegképes könyvelő, pénzügyi tanácsadó. Az 1994-ben édesapámmal közösen alapított könyvelőirodát vezetem, közben több intézmény (főiskola, hajléktalan menhely és kórház) gazdasági igazgatója is voltam.
Másik munkám, amit inkább hobbinak neveznék, egy alapítvány formájában működő alternatív természetgyógyász központ vezetése. Lelkileg támogatjuk a sclerosis multiplexben szenvedőket, a Forrás SM Klub alapítója vagyok.
A kerület társadalmi-közösségi életébe 1993-ban kapcsolódtam be, igyekeztem kivenni részem a helyi feladatokból. Az 1998-as önkormányzati választásokon a 6. számú választókörzet egyéni képviselőjeként kerültem be a képviselő-testületbe, négy évig a Gazdasági Bizottságot vezettem. 2006-ban ismét Felső-Budafok képviselője lettem. A Pénzügyi Bizottság alelnöke, a Közbeszerzési Bizottság tagja vagyok, tanácsnokként a polgármester költségvetési tanácsadója, illetve kerületünket én képviselem a Fővárosi Közgyűlésben a Kerületi Küldöttek Kollégiumán keresztül.
Kérem, amennyiben a közterületekkel, közügyekkel kapcsolatos kérésük vagy ötletük lenne, keressenek meg e-mailben, telefonon, vagy előzetes bejelentkezéssel a fogadóórámon, meggyőződésem, hogy önkormányzati képviselőként folyamatosan párbeszédet kell folytatnom az itt élőkkel.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
VII. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Bartha Sándor István | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Kocsondi György | Fidesz-KDNP | |
1970-ben születtem, tízéves koromban költöztünk szüleimmel Budatéténybe, s csak a kecskeméti Piarista Gimnáziumi tanulmányok idejére kerültem időlegesen távolabbra – földrajzi értelemben – lakóhelyemtől.
A gimnáziumi tanulmányokat követően hamarosan családot alapítottam. Házasságkötésünk idején feleségem Budapest egyik nevelőintézetében dolgozott csecsemőápolóként, ahol sok elhagyott kisbaba pótmamája volt.
A helyi közéletbe a kilencvenes évek második felében kapcsolódtam be, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség színeiben, a FIDESZ oldalán. Az önkormányzati munkában 1998-ban vettem először részt képviselőként. Ezen időszak alatt a Gazdasági Bizottság alelnökeként és a Pénzügyi Bizottság tagjaként is tevékenykedtem. A 2006 után megtisztult Kereszténydemokrata Néppárt kerületi tagszervezetét is segítettem megújítani, melynek egy ideig kerületi elnöke voltam, jelenleg pedig titkára vagyok.
Az ezredforduló idején a Kamaraerdei Ifjúsági Park igazgatóhelyettese voltam, később megbízott igazgatója.
Olyan időszakban kaptam felkérést az önkormányzati képviselő-jelöltségre, amikor a várható feladatok sokrétű ismeretet és tapasztalatot kívánnak, és ehhez reményeim szerint a jövőben hozzájárulhatok.
A körzetet érintő kérdésekben, az itt élőkkel való párbeszédre helyezem a hangsúlyt. A körzet infrastruktúrája néhány helyen még fejlesztésre szorul. Az ilyen típusú fejlesztések nagy anyagi ráfordítást igényelnek, melyhez a pénzügyi fedezet megteremtése jelenti a legnagyobb kihívást.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Németh Dániel | Jobbik | |
1987-ben születtem Budapesten. Szüleimmel és három testvéremmel 1989 óta élünk Budatétényben. Szeretek itt élni, szeretem Budatétény kertvárosias életét, történelmét, az itt élő embereket. Általános iskolai tanulmányaimat a kerület Kossuth Lajos Angol tagozatos Általános iskolájában végeztem, majd a XII. kerületi Budai Középiskola műszaki részén folytattam. Tanulmányaim befejezése után munkámhoz tartozott az emberekkel való kapcsolattartás, kommunikáció, segítés a problémájukban.
Hosszú éveken keresztül sportoltam a kerület egyetlen kerékpáros szakosztályánál. Így különösen fontos számomra, hogy a kerületben a családoknak és minden korosztálynak egyaránt legyen mozgási lehetősége, legyen több sportnap, családi nap. Ezek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás jelentőségére, valamint ráirányítsa a figyelmet betegségekkel kapcsolatos megelőzés lehetőségeire és fontosságára.
2009 óta vagyok aktív szimpatizánsa a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak. Segítettem kiépíteni egy családias kerületi közösséget. Ezeken kívül a jobbik22.hu oldal szerkesztőjeként tevékenykedem.
|
| Öhler Éva Ildikó | MSZP | |
| Pados István András | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
VIII. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Bata Ferencné | Fidesz-KDNP | |
Születésem óta itt élek Nagytétényben. Hivatásomat tekintve köztisztviselő vagyok, és e mellett jelenleg a teológusi diplomámat védem. Szoros érzelmi szálak fűznek lakóhelyemhez, Nagytétényhez, éppen ezért 1998-2002 között és 2006-tól is vállaltam, hogy önkormányzati képviselőként és a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökeként részt veszek a Nagytétényben élő lakók életminőségének javításában, a nehéz életkörülmények között élők problémáinak megoldásában.
Nagyon megtisztelő számomra az a mérhetetlen bizalom és rengeteg biztatás, amit Önöktől kaptam, s kapok. Folytatva a 2002-ben megszakadt munkát, 2006-tól újra kezdtük Nagytétény megújítását és ezt folytatjuk most, 2010-től is: A folyamatos útkarbantartások, csatornázások és közterületek, zöldterületek tisztántartása mellett új játszótér épült. Megújult, megszépült a Nagytétényi Katolikus templom előtti és szemközti terület, ahol parkosítás történt, és méltó helyére került kerületünk Országzászlója. Több éves előkészületek eredményeként végre megkezdődött a Duna-parti fejlesztés, és folytatásként Nagytétény belvárosa, a régi centrum is megújul, megszépül.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Friedmann Gábor | Jobbik | |
1984-ben születtem Budapesten. 2003-ban érettségiztem a Baár-Madas Református Gimnáziumba. Ezt követően a Budapesti Gazdasági Főiskola Vendéglátó és Szálloda Angol szakán folytattam tanulmányaimat. Jelenleg az állam- és nyelvvizsgámra készülök, valamint szakdolgozatot írok. A kerületben egyéves korom óta lakom. Erős természetszeretetem lendületet ad a kerület természeti kincseinek megóvásért folytatott tevékenységemnek, mint például a Tétényi fennsíkon többször megszervezett szemétgyűjtés.
A 2006-os események ébresztettek fel engem is, ahogy sokan másokat. Akkor úgy éreztem, hogy a feje tetejére állt az ország, visszatértek az ötvenes évek. Keresni kezdtem azokat, akik hajlandóak tenni ez ellen és megbízhatok bennük, ugyanakkor nemzetben gondolkodnak. Így ismertem meg a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, majd később a pártot és csatlakoztam hozzájuk, mint szimpatizáns. A Jobbik szervezett kereteket biztosított arra, hogy segíthessek a kerület polgárainak. A faültetések, szemétgyűjtések, szoboravatások, és egyéb megmozdulások alkalmával egy tettre kész, bátor és az igazság mellett kiálló közösségre leltem, akik tisztességes és becsületes munkájukkal bizonyították számomra, hogy ők jelentik a jövőt a kerület, az ország és nemzetünk egésze számára. Mivel szerettem volna még többet tenni a kerületemért, az itt élő polgárok jólétéért és biztonságáért, valamint környezetünk megóvásáért, ezért úgy éreztem, el kell vállalnom a képviselőségre való felkérést.
|
| László Istvánné | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
| Polákovics Balázs | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Törjék Zsófia | MSZP | |
IX. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Bollók Istvánné | MSZP | |
| Hutkai Ádám Árpád | Jobbik | |
1990-ben születtem Budapesten. Tízéves koromtól mondhatom magam a kerület lakosának. 2009-ben tettem le az érettségit a Budai Nagy Antal gimnáziumban. Jelenleg a budafoki BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskolában végzem borász technikusi tanulmányaimat. Jövőbeli szakmám révén fontos számomra kerületünk híres borászati múltja, és hagyományaink tisztelete, megőrzése.
A Jobbik elveivel sokáig szimpatizáltam, mígnem a tavalyi Európai Parlamenti választások előtt úgy döntöttem, hogy magam is tevékenykedni szeretnék a párt munkájában. Az országgyűlési választások előtt körzetvezető voltam, és aktívan részt vettem választásokat megelőző kampányban. Az önkormányzati választások alatt én leszek a Jobbik Budafok-Tétény 9. választókörzetének a képviselőjelöltje.
|
| Kiss László | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
| Ledniczky Sándor | Fidesz-KDNP | |
1951-ben születtem Budapesten, azóta is folyamatosan Nagytétényben élek.
Felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkezem. Első munkahelyem a Magyar Optikai Műveknél volt, laborműszerek fejlesztésével foglalkoztam. 1976-tól a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat osztályvezetője voltam. 1980-tól a Solkisz hidraulikával foglalkozó szövetkezet főmérnöke voltam 10 évig. Ezután privatizáció révén, 1990-tól a Ledniczky Külkereskedelmi Kft vezető tisztségviselője lettem. Épületgépészeti berendezések forgalmazásával, telepítésével foglalkozunk. 2005-2009-ig vezető tisztségviselő voltam a Baucont ZRt-nél.
Az MSZMP-nek és a KISZ-nek soha sem voltam a tagja. 2002-ben léptem be a Fideszbe, 2006-ban önkormányzati képviselői mandátumot nyertem. Az önkormányzatban 2006-2010 között a Környezetvédelmi bizottság alelnöke és a Jogi, Kisebbségi és Közrendvédelmi bizottság tagja vagyok.
Első házasságomból 1973-ban egy lányom született. Párom az ÁEK Honvéd Korház főorvosa. Közösen hat unokánk van legnagyobb örömünkre.
Kérem, hogyha lakóhelyünkkel, Nagytéténnyel kapcsolatos kérésük vagy ötletük lenne, keressenek meg ezután is e-mailben, telefonon, vagy fogadóórámon, mert önkormányzati képviselőként kötelességemnek érzem, hogy folyamatos párbeszédet folytassak az itt élőkkel.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Urbán László | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
X. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Czuczor Péter | Jobbik | |
Győrben születtem pedagógus család sarjaként, felvidéki felmenőkkel. Szülővárosomban érettségiztem római katolikus gimnáziumban. Egyetemi tanulmányaimat Budapesten az ELTE-n végeztem, ahol 2007-ben szereztem meg térképész-térinformatikus diplomámat. Ez idő tájt ismerkedtem meg a XXII. kerülettel, ahol egyetemi éveimet töltöttem. 2006-ban itt kerültem kapcsolatba a helyi Jobbik tagjaival, és szimpatizánsként, azóta is tevékenyen részt veszek a Jobbik kerületi és budapesti munkájában. Jelenleg az Északdunántúli Vízmű Zrt. térképész, felmérő munkatársaként dolgozom. Munkámon keresztül harcosan kiállok a víz védelméért, magyar kézben tartásáért.
Mottóm röviden és tömören: múltból építkezik a jövő. Ezért nagyon fontosnak tartom őseink tiszteletét, a dicső magyar múltat, és a nemzeti összefogás erősítését az egész Kárpát-medencében. Elődeink által tovább adott hagyományainkat és az általuk felépített magyar gazdaságot nem szabad a globális nagytőkének, a multinacionális cégeknek kiszolgáltatni! Erősítenünk kell pozíciónkat az Európai Unióban és főleg a mezőgazdaságban! Nem szabad hagyni a nyomott felvásárlási árakat és a multik erőszakos kereskedelmi politikáját. Támogatott, tőkeerős magyar mezőgazdálkodásra építhető újjá a magyar feldolgozóipar, ezzel is több ezer embernek munkát teremtve. Újra a térség éléskamrájává kell válnunk! És mi, kis emberek tehetjük meg ehhez az első lépést, azzal, hogy magyar termékeket vásárolunk a boltokban! Magyar gazdától, magyar árut! Csak együtt lehetünk erősek!
|
| Hendzsel Ferenc István | MSZP | |
| Iván János | Független jelölt | |
A Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán végeztem villamos üzemmérnökként, majd ugyanitt műszaki tanári diplomát is szereztem. Sorkatonai szolgálatomat a Határőrségnél töltöttem le.
19 éve nős vagyok, 3 fiúgyermek édesapja. Családommal közel 20 éve élek Budatétényben, a Rózsakerti lakótelepen, ahol a lakók immár 3 egymást követő ciklusban is egyéni képviselőjükké választottak.
Hosszú évek óta gondozzuk lakókörnyezetünket, a „Tiszta Virágos Kerületért” mozgalomban a lakótársakkal összefogva többször is díjat kaptunk.
A 602 lakásos Rózsakert Lakásfenntartó Szövetkezet elnökeként a lakók napi problémáinak megoldásán dolgozom.
12 év önkormányzati munkám eredményeként budapesti viszonylatban is kiemelkedő színvonalon fejlődött a körzetem, sikerült jobbá, szebbé, élhetőbbé tenni lakókörnyezetünket. Sikerült elérni, hogy a Európai Uniós pályázat segítségével a Rózsakerti lakásokból az egészségre súlyosan veszélyes azbesztet ingyenesen eltávolítsák! Panel Programra pályázva megújult panel épületeink jelentős része. Kutyafuttató, játszóterek, utak, járdák, parkolók épültek és a Rózsakerti iskola, óvoda bölcsőde is folyamatosan fejlődik. Alpolgármesterségem idején rendezési terveket is készíttettünk így a lepusztult Fantom lakótelep helyén felépülhetett a Liliomdomb lakópark.
A 12 év alatt dolgoztam a Városfejlesztési Bizottság alelnökeként, a Környezetvédelmi Bizottság tagjaként és jelenleg a Közbiztonsági Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke vagyok.
Önkormányzati munkám során mindig pártpolitika mentesen, az itt élők érdekében, a közjóért tevékenykedtem, sohasem nézve, hogy a lakótársak milyen párttal szimpatizálnak, ezért is sikerült az életkörülményeinken ilyen nagy mértékben javítani!
Szabadidőmben szeretek kerékpározni és a Budapesti Labdarúgó Szövetség I/b osztályának nagypályás bajnokságában igazolt játékosként focizok.
|
| Nemes Anikó | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Szepesfalvy Anna | Fidesz-KDNP | |
Születésem óta a kerületben élek, itt voltam/vagyok cserkész, ide járok templomba a Budafoki Evangélikus Gyülekezetbe.
2002-ben kerültem közvetlen kapcsolatba a helyi politikával. A 2002-es országgyűlési kampányban kapott el a gépszíj, és azóta életem részévé vált a helyi közélet és politika.
2003-ban beléptem a Fidelitasba, majd 2005-ben a helyi szervezet alelnöke, 2007-ben elnöke lettem. Büszke vagyok arra a lelkes csapatra, amely folyamatosan segíti a munkámat.
A 2006-os önkormányzati választáson szereztem képviselői mandátumot a budatétényi 10. választókerületben. Azóta a Gazdasági és Vállalkozásfejlesztési Bizottság alelnökeként és a Kulturális, Sport és Turisztikai bizottság tagjaként dolgozom az önkormányzatban.
Szociális munkásként megtanultam, csak úgy tudunk eredményesen együttműködni, ha meghallgatjuk egymást. Ezért tartom fontosnak, hogy mind a körzeti képviselő, mind az önkormányzat vezetése elérhető legyen a választópolgárok számára. Fontos a civil szervezeteinkkel való jó viszony ápolása, hiszen ezek a szervezetek sok ember véleményét képesek becsatornázni, aminek ismerete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy körültekintő és a lehető legjobb döntést hozhassuk munkánk során.
2007-ben léptem be a Keresztény Demokrata Néppárt akkor újjászerveződő helyi tagszervezetébe, amelynek 2009-óta szintén az elnöki tisztségét tölthetem be. Szociális munkás diplomám mellett újságírói végzettséget szereztem 2003-ban.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Varsányi Gábor | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
XI. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Balog István | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
| Huszák Józsefné | MSZP | |
| Dr. Józsa Edina Eszter | Jobbik | |
1978. május 21-én születtem Budapesten, édesapám foglalkozása háziorvos, édesanyámé könyvelő. Születésem óta a Budapest XXII. kerületében lakom. 2003-ban végeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán, cum laude minősítéssel. Először ügyvédjelöltként dolgoztam a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában, majd a szakvizsga letétele után egyéni ügyvédi irodát nyitottam, és azóta is ügyvédként dolgozom. Főleg büntető, - illetve szabálysértési ügyekkel foglalkozom.
A Jobbik Jogi Kabinetében képviselem a Jobbik és a Magyar Gárda tagjainak peres, peren kívüli ügyeit, jogi tanácsokkal látom el őket, illetve segítem érdekeik érvényesítését.
|
| Lippai Lajos | Független jelölt | |
| Sebes Gábor | Fidesz-KDNP | |
Több mint 13 éve élek Budafok-Tétényben. Két felnőtt lányom van, feleségem pszichiáter. Végzettségem szerint villamosmérnök vagyok, jelenleg Szabolcs Attila polgármester úr tanácsadójaként dolgozom.
A kerület társadalmi-közösségi életébe 1997-ben kapcsolódtam be, az önkormányzat szakértő bizottsági tagjaként. Az 1998-as önkormányzati választásokon a Fidesz listáján kerültem be a képviselő-testületbe, azóta vagyok önkormányzati képviselő. 1998 és 2002 között, valamint 2006-tól mostanáig az Oktatási és Informatikai Bizottság elnöke voltam és vagyok. Részese voltam a kerületi oktatáspolitika kidolgozásának, amelyik arra helyezi a hangsúlyt, hogy egyetlen intézményt sem zárunk be. Az önkormányzat törvényes működése mindig is szívügyem volt. 2002-2006 között gyakran kényszerültem arra, hogy a Közigazgatási Hivatalhoz és más hatóságokhoz forduljak törvénysértő döntések miatt.
A Pénzügyi Bizottság elnökhelyetteseként, illetve tagjaként, a Közbeszerzési Bizottság eseti szakértőjeként és minden más fórumon mindig felléptem a takarékos, gondos gazdálkodás érdekében.
Mivel mérnök vagyok, feltűnt, hogy túl magas az uszoda közműköltsége. Kezdeményezésemre felülvizsgálták az uszoda energetikai és vízellátó rendszerét, ennek nyomán évi 12 millió forintos megtakarítás érhető el.
Az ügyfelek elégedettségének folyamatos mérését szorgalmazom. Az Okmány- és Ügyfészolgálati Iroda korszerűsítéséért elnyert pályázati támogatás megszerzésében is szerepet vállaltam.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Szalai Beáta | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
XII. egyéni választókerület |
| Név | Jelölő szervezet | |
| Galambos Róbert | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
| Holba Sándor | MSZP | |
| Karsay Ferenc | Fidesz-KDNP | |
Testnevelő tanár vagyok. 1985 óta tanítok a kerületben, idén júniusban zártam tanárként a 25. tanévemet Budafok-Tétényben. Büszke vagyok arra, hogy bármilyen feladatot is kaptam életemben, a pedagógusi hivatást soha, egyetlen percre sem adtam fel. Az elmúlt nyolc évben a Baross Gábor es a Rózsakerti Általános Iskolában tanítottam görkorcsolyázni a gyerekeket, előtte pedig a kerületi tanuszodában dolgoztam.
1970-től a mai napig aktív jégkorongjátékos vagyok. A Központi Sportiskola, a Ferencváros és az Újpest csapatai mellett a nemzeti válogatottban is játszhattam. 1985-90 között különböző korosztályos válogatottak edzője is voltam.
A 80-as évek végén egyik alapítója és vezetője voltam a Nagycsaládosok Országos Egyesülete XXII. kerületi szervezetének. 1986-ban Dr. Gömöry Géza gyermekgyógyász barátommal elsőként indítottuk el a csecsemőúszás foglalkozásokat Magyarországon. Ez a program azóta is nagy sikerrel működik. Tanári végzettségem mellé jégkorong szakedzői és közoktatás-vezetői diplomát is szereztem, valamint elvégeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemet is.
1998 óta vagyok Baross Gábor-telep és Budatétény önkormányzati képviselője. 2010-ben második alpolgármesteri ciklusomat zárom Szabolcs Attila polgármester úr mellett.
Szakterületem a kerület gazdálkodásának, oktatásügyének, sportéletének felügyelete és a kapcsolattartás az egyházi vezetőkkel.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
| Kovács Krisztián | Jobbik | |
1981-ben születtem Budapesten, majd 1988-ban költöztünk Budatéténybe. 2006-ban igazgatásszervezői diplomát szereztem a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán. Jelenleg felnőttképzések szervezésével foglalkozom. A kerületi közélettel kapcsolatos szerepvállalásom 2004-ben kezdődött, amikor néhány barátommal megalapítottuk a Jobbik helyi alapszervezetét, illetve aláírásgyűjtésbe kezdtünk a helyi zöldterületek beépítésének megakadályozása érdekében.
2006-ban az önkormányzat Oktatási és Informatikai Bizottságának tagjává választottak. Bizottsági tagságom ideje alatt - néhány kerületben élő lelkes pedagógussal együtt - létrehoztuk a Pedagógus Fórum 22 nevű szakmai kezdeményezést, növelve ezzel a kerületi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok közötti szakmai párbeszéd hatékonyságát.
Büszke vagyok arra, hogy munkámmal hozzájárulhattam a kerületi oktatási intézményekben folyó szakmai munka hatékonyabbá válásához. Képviselővé választásom esetén továbbra is kiemelt figyelmet fordítanék a helyi közoktatással kapcsolatos feladatokra. Ezen kívül a kerületben található zöldterületek védelmét, a túlzott beépítések megakadályozását, valamint a közbiztonság, köztisztaság színvonalának javítását is fontosnak tartom.
|
| Schneider István | Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete | |
|