| Janzsó János | Budafok-Tétény Általános Ipartestület, Vállalkozók Szövetsége | |
1945. július 28-án született Szarvason. 1963-ban érettségizett a pápai Türr István Gimnáziumban. 1965-ben nyomdaipari fényképész végzettséget szerzett, majd 1976-ban mikrofilm technikai rendszerszervező oklevelet kapott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1985-ben műszaki pedagógus lett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán. 1965-től három évig az Állami Nyomdában dolgozott. A katonaság után a Budapesti Műszaki egyetemen, majd 1991-től a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségen tevékenykedett. 1969 óta házasságban él, két felnőtt gyermeke van, mindketten családot alapítottak, és négy unokával gyarapították a nemzetet és családot.
1994 és 1997 között a Fővárosi Önkormányzat Kereskedelmi, Turisztikai és Fogyasztói Érdekvédelmi Bizottságában külső bizottsági tagként tevékenykedett. 1998-tól 2002-ig Budafok-Tétény polgármestere. 2002-től önkormányzati képviselő volt a 2006-os választásokig. 2006-ban ismét megválasztották Budafok-Tétény polgármesterévé, egyben a 13. választókörzet egyéni önkormányzati képviselőjévé.
1989. május 1-jén belépett a Magyar Demokrata Fórumba, a kerületi szervezet egyik alapítója volt. 1990 és 2002 között az Országos Választmányban képviselte a XXII. kerületi MDF szervezetet. 2006-ben kizárták az MDF-ből, ekkortól a Nemzeti Fórum Egyesület tagja. 2009 óta a Fidesz tagja.
Bővebben: www.fideszbp22.hu
|
1962. február 15-én születtem Budatétényben, 6 éves koromban a Vöröskereszt utcai családi házunkba költöztünk, azóta Budafokon élek. A Pannónia utcai – ma Hermann Ottó - iskolában végeztem általános iskolai tanulmányaimat. A Budai Nagy Antal Gimnáziumban, érettségiztem orosz tagozaton. A Gimnázium után az ELTE Államigazgatási és Jogi karán végeztem 1986-ban.
Eddig két ízben töltöttem be helyi politikai tisztséget. 1986-ban a lakosság jelöltjeként lettem tanácstag, 1990-ben a férjem és a fideszes alapító tagok kértek meg. Megválasztásom után a testületi tagok felkérésére 1991-től én vezettem a költségvetési és gazdálkodási bizottságot. Ebben az időszakban teremtettük meg az önkormányzatiság alapjait. Egyik pártnak sem voltam soha tagja, mindig előbbre tartottam a kerület lakosainak érdekeit, mint a párt érdekeket, ezért 1994-ben eltávolodtam a politikától. Később nagymamám a mindenki által kedvelt Mici Tante kedvéért elvállaltam a Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöki tisztét, amit politikamentesen, szívemből végzek a mai napig társaimmal, támogatva a Német Nemzetiségű Árpád utcai iskolát.
1987 óta házasságban élek, egy leány és két fiú gyermek boldog szüleiként neveljük gyermekeinket férjemmel. Budafokon 16 éve vezetem ügyvédi irodámat. A kerületünket egy igazi kis ékszerdoboznak tartom a város szélén, ami gyerekkorom óta, inkább csak veszített értékeiből, mint azt gyarapítani tudta volna.
Azért kívánok polgármester lenni, hogy kerületünk mindenki számára, biztonságos, tiszta, emberi otthont jelentsen, s ebben fiatalos lendülettel támogat az új nemzedék.
|