Az alábbi anyag az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
A tengeri malacok élete
– A felsősök apraja-nagyja gyűlt össze negyedikén az iskola könyvtárában, hogy a választott témakört feltárják a közönségnek – meséli mosolyogva Horváth Erika anyanyelvtanár, a humán munkaközösség vezetője. – Harmadikán az alsósok jeleskedtek sok szép kidolgozott munkával, meglepődve néztem, mennyire okosak és érdeklődők a kisebb gyerekek is. Sajnos külön kellett szedni a nagyokat meg a piciket, mert ma így is vagyunk legalább harmincan. A gyerekek nagyon komolyan veszik ezt a napot, mivel ha tovább „szavazzák” őket, akkor mehetnek a regionális versenyre, majd az országos versenyre.
A Rózsakerti Általános Iskola nem szégyenkezhet, többször voltak már dobogós helyezettek. Jó pár éve rendezik meg a Tudomány hetét. Egyedi, nem mindennapi TDK-s ötleteket mutatnak be a gyerekek, mint például a lovasterápia, vagy a tengeri malacok életének elemzése.
Ötödikes tudós
A gyerekek maguktól találnak ki mindent, a témát, a szöveget, a képeket, ám azért jól jön a szülők segítsége is. Ágoston János ötödikes kislányára, Ágoston Eszterre büszke nagyon, amiért ilyen fiatalon már ennyire érdeklődik a tudomány iránt.
– Eszter mindig maga találta ki az előadás témáját – meséli lelkesen az apuka. – Pár éve jelentkezett először, ezután nem volt olyan év, amikor ne vett volna részt a versenyen. Érdekli a rajzolás, sokszor így választ témát. Elkezd firkálgatni, és eszébe jut valami érdekes dolog, ami őt is foglalkoztatja, majd utána keresgél. Eszter idén a „Pénzügyek a diákéletben” címmel készítette el saját videóját. Nagy segítségére volt, hogy annak idején az osztállyal ellátogattak a Nemzeti Bankba.
Olvassunk együtt!
A Tudomány hete nem csak abból áll, hogy előadnak valamilyen tudományos munkát a diákok. Az olvasásnak is szentelnek időt.
– Kedden volt felolvasás könyvtárunkban – mondja Ratkovszkiné Vermuth Dóra könyvtáros, aki a közös olvasás szervezője volt. – Itt az összes diák a tanárokkal együtt folyamatosan olvasott. Idén Lázár Ervin műveiből szemezgettünk. Minden évben más-más témánk van, de mindig olyan, ami a gyerekeket is foglalkoztatja. Hisz' ez a hét azért van, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, miközben fontos információkat szereznek világukról, és a tudományról.
Gömörei Nikolett tudósítása (13 éves, Matild Média Iskola, újságíró tagozat)
Fotó: Király Dóri
2010. március 8.
Állásajánlatok
Pályázatok
Hatósági hirdetmények
Nyilvántartások
- Bejelentésköteles és telepengedély-köteles ipari tevékenységek (pdf, 140 kB)
- Szálláshely-szolgáltatási tevékenységet folytatók (xls, 25 kB)
- Kereskedők, működési engedéllyel rendelkező és bejelentett üzletek (pdf, 2,8 MB)
Országos hatóságok hirdetményei
Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
APEH
- Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2010. augusztus 1-jétől
46. információs füzet - Információs füzetek 2010
- Tájékoztató a helyi iparűzési adónemekre teljesített befizetésekkel kapcsolatban
- Elhatárolt veszteség kiválás esetén a jogutódnál
[Tao. tv. 17. § (1), (7) bekezdés] - Üzleti vagy cégérték számított nyilvántartási értékének érvényesítése beolvadáskor
[Tao. tv. 1. § (3) bekezdés, 16. § (2) bekezdés d) pont, 16. § (9)-(11) bekezdés] - Kötelezettségvállalások a létesítő okiratban több átalakulás esetén
[Tao. tv. 16. § (10) bekezdés] - Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közleménye
az új szabályozás szerint egyéni cégként továbbműködő adózók pénztárgépeinek és/vagy taxamétereinek használatával kapcsolatos feladatokról
Polgármesteri Hivatal: 1221 Budapest, Városház tér 11.
Tel.: *229-2611, fax: 229-2697, e-mail: onkormanyzat@bp22.hu
A Városházi Híradó szerkesztősége: ujsag@bp22.hu, tel./fax: 482-0189.
Honlapszerkesztő: szerk@bp22.hu, tel.: 06-70-502-0770.



