Ez történt a rendkívüli testületi ülésen
A rendkívüli képviselő testületi ülés elején Karsay Ferenc polgármester bemutatta a képviselőknek Budafok-Tétény önkormányzatának új jegyzőjét Tevánné dr. Südi Annamáriát, aki már 2007 októbere és 2011 márciusa között is betöltötte már ezt a tisztséget.
A testület 13 napirendi pontról határozott. Döntöttek többek között a e-rollerek kérdéséről. A környezetbarát közlekedési forma most már kerületünkben is elérhető. Az eszközöket azonban több esetben rossz helyen tették le. Miután nemrég óta érhető el ez a szolgáltatás a XXII. kerületben, nem volt rendeletbe foglalva az e-rollerek kérdése. A közterületek használatáról szóló rendeletet ezért módosították. A cél az, hogy szabályozott legyen az e-rollerek közterületi használata. A szolgáltató saját hatáskörben telepítette a rollereket, az önkormányzattal nem egyeztetett. Ezért felmerültek olyan problémák, hogy a szolgáltató által kijelölt lerakóhelyek zöldfelületen helyezkednek el. A közterületi rendelet szerint csak burkolt felületen tárolhatják a járműveket. Az önkormányzat ki fogja jelölni a lerakópontokat, és a szolgáltató ez alapján köteles közterület-használati díjat fizetni. Kérjük a felhasználókat, hogy a helyszínek végleges kijelöléséig is figyeljenek arra, hogy a rollerek ne akadályozzák a forgalmat, és rendezettek maradjanak a közterületeink. Elfogadta a testület a bírósági ülnökök megválasztásáról szóló rendeletet. Támogatták a több kerületi oktatási intézményt érintő változtatásokat. A Budai Nagy Antal Gimnáziumban kialakítottak két új tantermet, a BudafokTétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskolában pedig új tanszakokat vezetnek be, a kerületi telephelyeiken módosítják a felvehető tanulói létszámot, valamint a Kempelen Farkas Gimnáziumban és a Budai Nagy Antal Gimnáziumban pedig új telephelyeket létesítenek, így csökkentve a gyermekek utazási terheit. Tekintettel arra, hogy a Dél-Budai Tankerületi Központ nyilatkozata szerint a változtatások személyi és tárgyi feltételei minden intézményben, telephelyen adottak, az átszervezést támogatta a testület.